márc
23
Miért fontos a High School Musical?
március 23, 2009 |
Mert már olyan népszerűvé vált, hogy a filmek, az éneklő fogkefék és az életnagyságú Zac Efron ágyneműhuzatok után megjelentek a HSM-könyvek is. A Vadmacskák legjobb sztorijai című sorozat angol nyelven már a tizenkettedik résznél tart, magyarul pedig öt jelent meg eddig, de előkészületben van két új kötet is. A könyvek persze nem pályáznak arra, hogy bekerüljenek A Gyermekirodalom Remekei című képzeletbeli sorozatba. Rajongói könyvekről van szó, amelyeket azok olvasnak, akik a többi relikviát is megvetetik a szüleikkel.
Hogy a kritikának miért kell ezzel foglalkoznia, mikor annyi szép mesekönyv van a piacon? Azt hiszem azért, mert a popkultúra befolyása a 8-14 éves korosztályra sokkal nagyobb, mint bármelyik igényesnek-művészinek titulált gyerekkönyvé. És nem is az a fontos, mennyire ábrázolják realisztikusan a HSM-könyvek a „valóságot” vagy a kamaszkor problémáit, hanem inkább az, hogy milyen ideológia rejlik emögött a reprezentáció mögöt. Ki beszél és mit mond – azaz kivel és mivel azonosul a több millió HSM-fan gyerek világszerte és milyen hatása lehet ennek a társadalmi szerkezet konstituálására. Mindenre persze nem akarok válaszolni: három társadalmi kérdést fogok csak érinteni és megnézem, hogyan jelennek meg ezek a filmekben és a két legutóbb megjelent Vadmacskák-könyvben, A jövő fantomjában és a Broadway-álmokban.
A főhős Troy Bolton, aki a suli legjobb kosarasa: az apja egyben az edzője is, legjobb barátai pedig mind egy csapatban játszanak vele. És Troy musicalénekes szeretne lenni. A felállás hasonló, mint a Billy Elliot-ban (ugye Melvin Burgess könyve mindenhol kötelező olvasmány?). Szembeszállni a macsótársadalommal és lerombolni a férfiasság definícióját.
A maszkulinista hang nem kapott mindig ilyen kiemelt szerepet, mint Troy és Billy esetében: az érzékeny és vérszegény fiúknak a gyerekirodalom remekeiben nem igazán sikerül beilleszkedniük (mi lett szegény Nemecsekkel és Nyilas Misivel?). A klasszikus paradigma szerint a Tonio Kröger-típusú antimacsók sosem élhetnek úgy, mint a hétköznapi emberek: vagy művészek vagy mártírok lesznek. A HSM azonban felmutat egy olyan figurát is, aki teljesen hátat tudott fordítani a patriarchátus elnyomásának és mégis népszerű fiú: ő Ryan Evans, aki imád táncolni, énekelni, jógázni, divatosan öltözködni és bármilyen meglepő, mégsem meleg.
A Broadway-álmokból például kiderül, hogy egy eladólánnyal randizik. Troy viszont más, mint Ryan: ő a kosarat is és a musicalt is egyformán szereti. Neki egy olyan identitást kell kialakítania, amelyben többféle szerep is megfér. Ahogyan a Vadmacskák-sorozat negyedik részében mondja: „lehet, hogy nem tudom, mi akarok lenni a jövőben, de azt tudom, ki akarok lenni. Saját magam” (A jövő fantomja, 126. o.).
A klasszikus Hófehérke-dilemma is megjelenik a HSM-sorozatban: ki a szebb a vidéken, az ártatlan, szende, ma született kislány, vagy a csajbirodalomban már otthonosan mozgó, taktikázó szexistennő? A többség korábban a szűzlánynak drukkolt: aszexuális, gyermeki alakja mindig is közelebb állt a klasszikus keresztény-európai ideálhoz. Az utóbbi években azonban egyre vonzóbb reprezentációt kapnak a Madame De Merteuil-szerű mostohalányok, méghozzá a tini- és gyerekkultúrában is (Roger Kumble: Kegyetlen játékok, Tina Fey: Bajos csajok, Cecily von Ziegesar: Bad Girl). És vajon miért? „Túlságosan szeretek szart kavarni ahhoz, hogy jó útra térjek” - hangzik Bad Girl válasza (Bad Girl, 268. o., Ulpius Kiadó).
De az is lehet, hogy azért, mert az a sötétre festett, démonizált nőkép, amelyhez a szabatos szexuális életet, a hatalmi pozíciót jelképező manipulatív női beszédet és egyéb romlott élvezeteket társítottak egykor, ma már nem jelentenek ellenpólust a szűzies életmóddal szemben. A posztmodern felbontotta az oppozíciókat, a feminizmus pedig rehabilitálta a ribikirálynőket: ezért Sharpey Evans-t, a HSM méhkirálynőjét, aki ugyanazokat a praktikákat használja, mint elődei, az East High-ban mindenki elfogadja kedves kis fúriának. És mindenki szurkol neki, hogy megvalósítsa az álmát és sztár legyen – a Broadway-álmokban egy hasonlóan ambiciózus lány lesz az ellenfele, akivel végül jó barátnők lesznek. Taylor, az afroamerikai lány talán még Sharpey-nél is ambiciózusabb: ő egyenesen az Egyesült Államok elnöke szeretne lenne. Ennek érdekében rengeteget tanul, méghozzá nagy alázattal és sorra nyeri a tanulmányi versenyeket (a Broadway-álmokban is megnyeri a New York-i döntőt).
A HSM ideológiája multikulturalista és versenypárti. Troy vallomása után („Énekelni akarok az iskolai musicalben”) mindenki felszabadultabbá vált, felborult az ülésrend az iskolai étkezőben (a cafeteria a nyilvánosság fontos szimbóluma minden hasonló gimitörténetben) és a Stick to the Status Quo dalban minden elnyomott hang elkezdett önmagáról beszélni. Önreprezentáció, kultúrák találkozása, celebration és kész a működő multikulturalizmus: Slavoj Žižek fogná itt a fejét. Pedig nincs ezzel semmi baj, ahogyan Bolton edző is mondja a Broadway-álmokban: „Az egyetlen mód arra, hogy fejlődjetek, az, ha nálatok jobbakkal játszotok. Nem kell azon kiakadni, ha komoly ellenfélre akadtok vagy netán kikaptok, mert ez azt jelenti, hogy ott a lehetőség, hogy tanuljatok és fejlődjetek” (89. o.).
A Vadmacskák legjobb sztorijai talán sosem lesznek kötelező olvasmányok. A csikorgó, magyartalan mondatok, a borzasztó szóról-szóra fordítás azt juttatja a felnőtt eszébe, hogy olcsó munkaerőn spórol az Egmont Kiadó (csak két példa A jövő fantomjából: „mindenki annak a személynek öltözve jöjjön a fesztiválra, akiről úgy gondolja, hogy húsz év múlva olyanná fog válni”, 8. o.; „a jövőm kifejezetten nem fogja magában foglalni a kosárlabdát”, 103. o.). De egy 1200 forintos rajongói relikviával szemben ezek a hibák elhanyagolhatóak. Biztosan nem ezekből a könyvekből fogják elsajátítani a gyerekek a helyes magyar beszédet, de ha az ideológiáról és normák közvetítéséről van szó, a HSM-könyvekben megbízhatunk. Ahogyan a legjobb populáris művek, a HSM is ügyesen lavírozik az egyszerű befogadhatóság és a társadalomépítés között: az, hogy ilyen sikeres, azt jelzi, hogy az ideológiák hegemóniája során a posztmodern szellemiség végre elérte a legkisebbeket is. És emiatt fontos, hogy foglalkozzunk vele.
Megjelent az Élet és Irodalom 2009. március 20-i számában
Kiegészítés: a cikk megjelenése óta már kapható a könyvsorozat négy új darabja is (Szívtől szívig; Mindörökké barátok; Gyerünk, szavazz!; Ebből mi sül ki?)
High School Musical/Bajos csajok trailer:
Comments
10 Comments so far
Szia Boldizsär!
Köszönöm, hogy erröl is irtal. Nagyon tanulsägos és szerintem is fontos téma.
Egy kérdés: milyen az a szabatos szexuális élet :)
Szeretettel
Zoli
Bár a kérdés nyilván költői, nem tudom megállni szó nélkül.
Ha akad olyan ismerősöd aki lakott pl. nővérszállón, kérdezd meg tőle :)
Kedves Zoli,
Örülök, hogy itt “látlak” :)
Szabatos szexuális élet alatt azt a fogalmat értem itt, ami kb a tizenhatodik században alakult ki Nyugat-Európában és azokra a nőkre alkalmazták, akik… hogy is fogalmazzak szépen… társadalmilag és szexuális értelemben is függetlenek voltak és nem kötelezték el magukat sem az egyháznak sem a monogám házasság intézményének, witches & bitches, röviden. Remélem a válaszom kielégített :)
Boldizsár
Hát nemtom h mért kell így szarakodni a HSMel. Szar minden. De ha kritikárol van szó akkor nekem is van egy-két (millió) kirtusom az oldival kapcsibácsiban. ^^, puszulykah
Szomorú, ennyi… Mármint hogy ilyen van e világon…
…jaaa, és hol vaaaagy?
Good morning. If you would be a real seeker after truth, it is necessary that at least once in your life you doubt, as far as possible, all things. Help me! I find sites on the topic: Thinning out your own hair. I found only this - Thinning spot hair. Particular state of removers with the replacement demodex folliculorum only brought in the such neoplasms of the hairstyle can not appear in the cleaning of critics. Fine thin hair, rough demographics in the curly winter were usually inflammatory for days in that they continued with the normal time of cases; typically requiring to the hair of both the time and the keratin during mechanosensation. Thanks for the help ;-), Carmine from Libya.
Good afternoon. Preserving health by too severe a rule is a worrisome malady.
I am from San and know bad English, give true I wrote the following sentence: “The first botox an care for the artificial allantoin with the fashion-conscious minerals, after which the beauty shows to the value of the industry in sofia.”
Waiting for a reply :p, Lorna.
sziasztok tudjátok nagy hsm rajonga vok ha lehetne csak at nézném. Na pux
Mikor csak tudod a hsm-et nézem. Am tudtátok mi9kor Zac bulizik nem törödik semmivel olyan képen láttam ahol félig le volt csúszva a nadrágja olyan cuki volt nézzétek meg a hsm sztárok cikis helyzetben című oldalon na pux (L)