dec
30
Mi leszel, ha nagy leszel?
december 30, 2008 |

„Mi leszel, ha nagy leszel?” Ennél unalmasabb kérdést aligha kérdezhetünk egy gyerektől. Esetleg még azt: „És, hogy megy a suli? Van már sok pirospont?” Na, ez körülbelül olyan, mint mikor felnőttek egymás között az időjárásról beszélgetnek vagy a gazdasági világválságról. Vagyis nem jelent semmit. Ha viszont komolyan erről akarunk beszélni a gyerekkel, jobb, ha a kínos faggatózás helyett inkább meglepjük valami olyan könyvvel ami a munkáról és a foglalkozásokról szól. Aztán majd elkezd róla beszélni úgyis. Ha akar.
A dolog főleg most aktuális, mert néhány napja jelent meg az új kék könyv (a felvételi tájékoztató) és a nagyobb tesó biztos állandóan arról beszél, hová megy majd továbbtanulni és mi lesz belőle. És persze azért is időszerű a dolog, mert így, Újév környékén mindenki imád tervezgetni és nagy-nagy fogadalmakat tenni. Ilyenkor jó előszedni a Sürgés-forgás Tesz-Vesz Városban vagy a Tesz-Vesz Szótár című könyvet, amelyekben több, mint húsz
különböző mesterségről van szó és akkor a kisebbek sem érzik magukat kihagyva valami fontosból. Ha a különböző munkahelyek bemutatásáról van szó, akkor Richard Scarry-nél jobbat nem is nagyon találunk. Scarry óriástabló-stílusán már két illusztrátor generáció is felnőtt és még mindig csak követni tudják az utódok. A képei még sokadjára is izgalmasak: látjuk, mi zajlik a föld alatt, mi történik az ablak mögött, hogyan működnek a különböző masinák, és főleg azt, hogy hogyan kerül a pénz a családba. Megértjük, milyen logikus körforgásoknak köszönhetjük, hogy cipő van a lábunkon és káposzta a tésztánkon. A rövid kis történetek egymásba olvadnak, hogy lássuk: mindenki munkájának köze van a másikéhoz, mindenki hasznos és hogy dolgozni jó dolog. Az olvasás jót tehet a dolgába belerokkant szülőnek is, aki már nem hisz az effélékben.
Egy kis szépséghiba azért akad: többen is fanyalogtak már a megjelenéskor is amiatt, hogy az eredeti Szótár kiadásban (angolul 1963-ban, magyarul 1986-ben jelent meg) a nők és a férfiak mindenhol sztereotíp állásokat töltenek be. Az orvosok, az építő munkások és a rendőrök csupa férfiak, az ápolók pedig mindig nők, ahogyan a titkárnők is és a csinos kis légiutaskísérők is. Az új változatban néhány rajzot átretusáltak (ide egy szoknya, amoda egy bajusz), hogy meglegyen a nemek egyensúlya és ki kellett cenzúrázni néhány etnocentrikus utalást is. Az eredeti változatban ugyanis szerepelnek indián ruhában kenuzó kisegerek és bátor amerikai katona kutyák is, ami talán ma már nem annyira divatos ábrázolási mód (magyarul a 2004-es kiadások óta tűntek el ezek a rajzok). Azért ne gondolja senki, hogy Scarry bácsi rasszista lett volna: egyszerűen csak kora embere volt, aki egy kicsit középszerűen látta a faji és gender kérdéseket. Egyesek hőbörögnek az update átszerkesztés miatt, szerintem viszont szükség volt rá. Legalább megmentettek vele egy amúgy nagyon hangulatos és humoros gyerekkönyvet.
Kisebbeknek szuper választás a Naphegy miniböngésző sorozatából az Egy nap a városban című kis könyv (írta Guido Wandrey), amiben látjuk, hogyan dolgozik a tűzoltó vagy a zöldséges és közben jót is játszunk azzal, hogy minden oldalon a főszereplő kutyáját, Foltost keresgéljük. Nézegető könyv a Mesél az erdő sorozattal világhírűvé vált Tony Wolf panorámás (vagyis 3 dimenziós) könyve is, a Mesterségek, amelyet lapozgatva megjöhet a kedvünk ahhoz, hogy maciszakácsok vagy kecskerendőrök legyünk. Émilie Beaumont ismeretterjesztő sorozatában van egy olyan rész, hogy Mesterségek a nagyvilágban, ezt el lehet lapozgatni napokig, mint a nagyok kék könyvét, aztán nem győzzük majd venni a B-lapokat, annyi mindenkik szeretnénk majd lenni (én traktoros, csellóművész és kutyakozmetikus például).
Ha viszont hiányoljuk a történetet, keressük Anna Pfeiffer kicsiknek szóló ablakos-kukucskálós könyveit (Mi történik a gyerekorvosnál?, Mi történik az építkezésen?), a nagy piros kutyáról szóló Clifford munkát keres című könyvet (írta Norman Bridwell) vagy a Mazsola, a fodrász című diafilmet (Bálint Ágnes). Ez utóbbiban Mazsola és Fülöpke eljátszák, milyen lehet boltosnak, színésznek, hadvezérnek és fodrásznak lenni és közben persze ahogy szokták, most is kapnak egy hasznos tanulságot Manócskától.
Az én személyes kedvencem a műfajban (mert igenis van olyan, hogy munkakereső gyerekkönyv) a Tatu és Patu a munka hevében. Ahogy az egy skandináv könyvnél várható, a Tatu és Patu sorozatnak (az öt részből eddig két rész jelent meg magyarul, a másik a Tatu és Patu fura masinái) nagyon friss és nagyon modern a humora és persze politikailag is nagyon korrektek és kiegyensúlyozottak. Tatu és Patu, a két lelkes és hiperaktív testvér (akik olyanok, mint egy klónozott SpongyaBob) elhatározzák, hogy kipróbálnak néhány munkát, hogy rájöjjenek, mik akarnak lenni, ha nagyok lesznek. Persze mindenhol felfordulást csinálnak és csak megnehezítik mások munkáját, de nem haragszik ezért rájuk senki, hiszen
csak színesebbé teszik a dolgozók mindennapjait. Ahogy azt a fura masinás első részből már megszokhattuk, az alkotó házaspár, Aino Havukainen és Sami Toivonen itt is szenvedélyes gép- és gyárrajongásról tesznek tanúbizonyságot. Elképesztő részletességgel látjuk, hogyan működik egy fémalkatrész gyártó gépsor, milyen belül egy tűzoltóautó, sőt: még a torta is futószalagot mintáz a pékes fejezetben. A Tatu és Patu-könyvek ettől eltekintve igazi remekművek: olyanok, mint egy-egy keménytáblás gyerekmagazin, van bennük képregény, játék, sok-sok infantilis vicc, kis keretes érdekességek, két oldalanként külön téma, nagy, bámészkodásra való képek, kevés, könnyen olvasható szöveg és mindeközben szerencsére sehol nem lóg ki a szőrös felnőtt láb. Az a friss északi szemlélet pedig, amit ezek a képeskönyvek képviselnek, nagyon sokat javíthatnak az itthoni befáradt gyerekkultúrán. Szóval szülők, mindenkinek nyomás beszerezni a finn képeskönyveket!
És remélem valaki Tatu lesz vagy Patu, mikor nagy lesz.
Megjelent a www.pagony.hu oldalon
Tatu és Patu képregények angolul:
Comments
3 Comments so far


Szerintem kár volt a Tesz-Vesz Szótárból kivenni az indián kisegeret, és átvariálni a nemeket. Nem érzem, hogy jobb lett volna így a könyv. Szerencsére nekünk még a régi kiadás van meg.
Hey. We make a living by what we get, we make a life by what we give.
I am from Ecuador and know bad English, please tell me right I wrote the following sentence: “Chase mastercard fraud, after the enter up appearance, a encourage up use was nullified.”
Thank you very much 8). Radella.
Good evening. Choose the life that is most useful, and habit will make it the most agreeable. Help me! It has to find sites on the: Thinning hair on women. I found only this - vitamin for hair shedding thinning. Edge antelope can slightly be shown to thicken up filter that has been stated by popular base tail. Fabry’s fighting is preliminary, as he requires gasser’s hair for crime, and he passes outdoor colonizers and his aggregate shape hair hunters. Thank :-) Daly from Northern.