aug

29

A Potter-titok

augusztus 29, 2007 |

londontimes-b-potter.jpg

Elnézést a játékért, nem a hetedik kötet poénjai következnek, hanem Beatrix Potter-ről lesz szó. Bár a Rowling-rajongók is tovább olvashatnak, mert az ő kedvencükről is lesz majd néhány szó.

Na szóval: Beatrix Potter nagyon talányos életművet hagyott maga után. Egyrészt a világ talán legsikeresebb gyerekkönyv-írója, másrészt viszont máig érthetetlen és sokat vitatott is ez a hihetetlen rajongás a művei iránt. Sokakat összezavar a kép: adott egy rakás pasztellszín ruhát viselő baromfi és egyéb tanyasi haszonállat, akik látszólag úgy élnek, mint a Viktória- és Edward-korabeli angol középosztálybeli családok, viszont néha mintha megfeledkeznének az illemről és felfalják, megkínozzák vagy megcsonkítják egymást, hogy aztán békésen visszatérjenek a teapartijukra. Hol állatként, hol pedig emberként viselkednek, ami megzavarja a tanulságokat kereső elemzőket. De azok sem értik teljesen a művek erkölcsi logikáját, akik társadalomkritikaként olvassák, mivel a történetekben legtöbbször a nagyok (a szülők, a szomszédok, az uralkodók) győzedelmeskednek és a kisebbeket mindig rendre utasítják, ha nem tudnak viselkedni. A menekülés és a lázadás mindig meddő próbálkozás marad, a tanyabirodalom nyugalmát Potternél nem zavarhatják meg az okvetlenkedők. Mint látni fogjuk, a legtöbb fejtörést az okozta az elemzőknek, hogy Potter történeteiben nem tudni, kinek kell igazat adni. Ezért vannak akik konzervatív erkölcsűnek, vannak akik ironikusnak, mások szenvtelennek, egyes kritikusok pedig egyszerűen önéletrajzi ihletettségűnek tartják a műveit.

Néhányan a kor áldozatának tartják Pottert, aki nem tudott szabadulni szülei és a tágabb társadalom konzervatív és kegyetlen szellemiségétől, és nem látnak többet a művekben, mint üres példázatokat, elavult és begyepesedett tanmeséket, amiknek etikai üzenete inkább káros, mint építő.

Mások viszont kiérezni vélik a sorok közé fűzött halvány élcet, Jane Austen-hez hasonlítják szofisztikált, kifinomult iróniáját és értékelik elegáns fricskáit. J. K. Rowling egyik kedvenc szerzőjének nevezte Beatrix Pottert (Harryt is ő utána nevezte el) és fel is használt elemeket az írónő műveiből: A titkok kamrájában például van egy olyan jelenet, amelyik a The Tale of Tom Kitten sokat vitatott jelenetére utal. Potter cicás meséjében Tom Kitten édesanyja éppen egy elegáns teapartit ad a szalonban, mikor megérkeznek gyermekei a játszásból egy szál semmiben (azt mondják, egy kacsa elszedte a ruhájukat). tom-kitten-0023-1.jpgAz anya, Tabitha Twitchit (neve magyarul kb. annyit tesz: Ütvág Tabitha) felzavarja a gyerekeket az emeletre, lekever nekik egy-egy pofont, amiért szégyenbe hozták, majd rájuk zárja az ajtót, a vendégeknek pedig azt mondja, kanyarót kaptak a kicsik, azért nem tudnak lejönni. A gyerekek azonban a fenyítés után sem tudnak nyugton maradni, és hancúrozásuk lehallatszik a szalonba is, amivel megzavarják “a teaparti fennköltségét és nyugalmát”. Nagyon hasonló dramaturgia játszódik le a Dursley-családban is, mikor Mr. és Mrs. Mallter jön hozzájuk vendégségbe A (fogadott) gyerekük miatt szégyenkező Vernon bácsi és Petunia néni felküldik Harry-t az emeleti szobába, ahol csendben kell maradnia, mintha nem is létezne. A dolog természetesen itt sem fog működni és a vendégfogadás is kudarcos véget ér, mikor a pudingostál a konyha kövére kerül és megjelenik egy postabagoly is. A különbség az, hogy Rowling-nál egyértelmű, hogy kivel kell egyet értenünk és ki a nevetséges. Kérdés, hogy Rowling ezzel az utalással kiemelni akarta-e Beatrix Potter iróniáját vagy inkább rehabilitálni akart egy mulatságos, de elrontott üzenetű történetet.

Az erkölcsi vitát Linda Lear életrajzi műve, a Beatrix Potter: A life in nature kívánta lezárni, aki művében tagadja, hogy Potter meséi állatbőrbe bújtatott emberekről szólnának. A Nyúl Péterre és társaira aggatott ruhák Lear szerint nem jelölnek semmilyen dress code-ot vagy társadalmi szerepet és ezen véleményét egy levélrészlettel is alátámasztja, amit az írónő 1909 nyarán írt. A levélben Potter arról a macskáról ír, akiről Ginger-t mintázta a Ginger and Pickles című történetből. Íme: “Olyan csodálatos színe van, hogy nem szabadna ruhák mögé rejteni ezt a bundát a mesekönyvekben. Az a baj, hogy ha vicces állatokról van szó, elvárják, hogy felöltőben és nadrágtartóban legyenek… Sajnálatos tény, hogy az állatok, a maguk csinos szőrmekabátkájukban nem olyan kelendőek, mint beöltöztetve.” Lear kiemeli, hogy Potter kis korától kezdve elsősorban mindig is a természettudós szemével látta a világot: fennmaradt gyerekkori rajzai is arról tanúskodtak, hogy már akkor is lenyűgözték őt a természet egyszerű részletei. Szakszerűen értett a boncoláshoz és a taxidermiához, úttörő felfedéseket tett a mikológia (gombatan) területén és ha tehette, minden szabadidejét a Természettudományi Múzeum rovarosztályán töltötte. Miután anyagilag függetlenedni tudott szüleitől, Potter hatalmas földeket vásárolt gyerekkora kedvenc kirándulóhelyén, a Lake District-en, ahol földműveléssel és környezetvédelemmel foglalkozott - emeli ki Lear. A hidegfejű preparátor és a krumpliföldet túró parasztasszony attitűdje jelenik meg ilyenmód a Potter-történetekben is: a fanyar és szenvtelen, néha igazságtalan, néha szerencsés véget érő mesék azért olyanok, amilyenek, mert a természet rendje ezt követeli. Itt nincs helye az emberi erkölcsöknek, itt a baromfiudvar törvénye él. Vagy ahogy Graham Greene megfogalmazta: “éles eszű és földhözragadt (unromantical) megfigyelő volt, aki soha nem áldozta fel a pontos igazságot egy jól hangzó gesztus kedvéért”.

Az állatok ruhába öltöztetése Lear szerint egy szükséges engedmény volt, leereszkedés a szentimentális közízlés szintjére - a nagyobb siker érdekében. Potter ugyanis ravasz üzletasszony volt: Lear szerint egyenesen az első olyan gyerekkönyv-író, aki meglátta az irodalomban potenciálisan rejlő piacot - bár szerintem felszaladna a szemöldöke, ha látná, mi mindent árulnak ma az ő nevével (bizony, nem csak habfürdőt, ehető tolltartót és bio ketchupöt, hanem nyuszimintás pelenkát is). És minden valószínűség szerint annak sem igazán örülne, hogy évente 80.000-en tapossák egykori lakóhelyét a Top Hill farmon, hogy visszatérjenek Nyúl Péter és barátai kényelmes, nosztalgikus világába, ami egyébként Természetvédelmi Terület része. De visszatérve Linda Lear gondolatmenetéhez: bár Potter karakterei muszájból ruhát viselnek, mondja, mégis igyekeznek minden adandó alkalommal megszabadulni tőlük - és nem csak azoktól, hanem a civilizációt jelentő otthonuktól, a tanyától, a szülőktől és a békés napi rutintól is: rengeteg a példa - Tom Kitten és testvérei ruha nélkül mennek haza a nap végén, Nyúl Péter szökés közben elhagyja a kabátkáját, Kacsa Jolán függetlenedni akar az őt kizsigerlő gazdától, stb. Csakhogy Lear megközelítése is ellentmondásokat rejt magában, mint az összes többi olvasási mód, ami általánosítani szeretné Potter műveit: Lear figyelmen kívül hagyja, hogy Potter állathősei közül nem mind elégedetlen a ruháival vagy a ráerőszakolt szokásrendszerekkel. Miután megszöknek, sokan ugyanúgy hordják a főkötőiket és pantallóikat, ugyanolyan illedelmesen és józanul viselkednek - mások pedig, mint például Bikkmakk Mókus engedelmes rokonai, egyáltalán nem is viselnek ruhát, még akkor sem, mikor a sziget uralkodójának, Öregbagolynak visznek ajándékokat. Lear hatalmas mennyiségű anyagot gyűjtött össze a több mint 600 oldalas könyvéhez, de sajnos hiába: az ő elmélete is sántít.

Pszichoanalitikus elemzők szeretik Potter 38 éves koráig tartó gyerekszoba-rabságából levezetni a művekben megjelenő erőszakot és elnyomást. A Psychological Uses of Ruthlessness in a Children’s Fantasy Tale: Beatrix Potter and The Tale of Peter Rabbit című kötetben az érzelemátvitel, a vágyak fantáziált beteljesítése és az elfojtás a leggyakoribb kifejezések. Az elemzők szerint túl sok a neurotikusan takarító alak, gyanús, hogy sok baromfi mintha a poszt-traumás lábadozás időszakában tartana és többen kijelentik, hogy Bikkmakk Mókusnak azért törik le a farka, mert túl sokat maszturbált (a Washingtoni Egyetem professzora, dr. Charles Frey szerint ez a történet egyébként nem csak egy mókusról szól, hanem a férfiakról, mindannyiunkról, amit a szereplő neve is sugall: nut-kin ugyanis értelmezhető úgyis az angolban, hogy a “mi makkos rokonunk” - talán ebbe a fejtegetésbe nem mennék bele részletesebben).

__peterrabbit061.jpgNekem a legszimpatikusabb értelmezés Nicola Schulman-é volt, aki idén februárban publikálta véleményét a Times oldalain. Hogy megértsük a Nyúl Péter és a többi mesék furcsaságait, szerinte Beatrix Potter élettörténetéhez kell fordulnunk. Bár egyesek szerint ez felháborító dolog az irodalomtudósok által felhalmozott könyvtárnyi elméleti munka után, ne felejtsük el, hogy Beatrix Potter, aki a múlt század elején élt és alkotott, még nem tudhatta, hogy a szerző halott és nincs semmi köze a műveihez.

Tudjuk az írónőről, hogy lánykori rabszolgasága (ami abban a korban és osztályban megszokott dolog volt - ugyanúgy bántak a gyerekekkel, mint a személyzettel) milyen sokáig tartott. Mikor más 30-40 éves nő már rég elfeledkezett a szülői elnyomásról és a családi ház napi rutinjáról, a kötelezettségekről és a sok háztartásbeli munkáról, Potter még akkor a szülői ház padlóját sikálta. Hiába menekült a természettudományi kutatásokba, a társaságok nem fogadták be, a kurátorok meg sem hallgatták az eredményeit. Szülei semmiben nem támogatták, ellenezték a kiadójával, Norman Warne-nal kötött eljegyzését és harmincas éveiben is el kellett viselnie, hogy egy dadus van a nyomában. Schulman szerint a mindig elszökni vágyó állatkölykök, a csapdába esett macskák és nyulak, a szűk, sötét alagutakban, kéménykürtőkben, keskeny nyílásokon keresztül, szálkás kerítések alatt összepréselődve menekülő alakok mind a gyerekszoba rabságában maradt írónő alteregói, akit állati szenvedély űz, hogy elmeneküljön otthonról. A kísérletek legtöbbször kudarcba fulladnak, büntetés jár értük, vagy csak látszólagosak (például Kacsa Jolán hiába menekül meg gazdái elől, a kutyák felfalják a tojásait). Az állatgyerekek elől minden hely el van zárva: a konyha, a kamra, a kert - minden helynek megvan a maga zsarnoki őrzője - , de nem csak ide szeretnének bejutni: Tom Kitten a háztetőkről a messzi hegyeket nézi és Bikkmakk Mókus távoli szigetekre vágyik.

Az egyetlen történet, amiben a menekülés sikerrel végződik, a The Tale of Pigling Bland - és ha az életrajzot hívjuk segítségül, kitűnik, hogy nem is véletlenül. A történet ugyanis akkor született, mikor Beatrix Potter Sawrey-ben összeházasodott a helyi ügyésszel, William Heelis-szel - ez volt az első házassága és 48 éves volt ekkor. A mese egy tanyasi malacfiúról szól, akit elválasztanak a testvéreitől, hogy eladják a piacon és végül egy mogorva gazda konyhájába kerül. Mialatt a férfi a tűzhelynél foglalatoskodik, Pigling Bland (magyarul a bland annyi mint szelíd, nyugtató, enyhítő) furcsa hangokat hall a pohárszékből és mikor a gazda eltűnik, egy malaclányt talál odabent. Pig-Wig elmondja neki, milyen régen senyved odabent és attól fél, hamarosan kolbász és sonka lesz belőle. Csodával határos módon a két malacnak később sikerül együtt megszökniük és vesznek egy nagy földet, amin krumplit termesztenek. Pig-Wig egyébként az egyetlen kellemes női alak az egész Potter-oeuvre-ben, mondja Schulman, és szerinte meglepően hasonlít is az írónőre. A történetben minden korábbi motívum megvan: nyomorúság, rabság, gyilkossági kísérlet, szökés - csakhogy itt a szökés megszöktetés, sőt: megmenekülés és a befejezés pedig a várva-várt fellélegzés és egy igazi mesébe való boldogság.

Ha efelől az olvasásmód felől nézzük a történeteket, elfelejthetjük a morális mondanivalót, a társadalombírálatot és az érzelemátvitellel kapcsolatos szadizmust is, ami bevallom, nekem megnyugtató lehetőség. Mindig is nehéz volt megmondani, mit üzen egy életmű, milyen furfangok állnak a mondatok, a motívumok mögött. Viszont kézenfekvőnek látszik az a tény, hogy egy 19. századi szerző (aki egy természettudós pontosságával ragaszkodik a valósághű ábrázoláshoz) nem akar (vagy nem tud) mást leírni, mint amit (empirikusan) átél. Lehet van valami köze ennek a világsikerhez is: Beatrix Potter titka talán az őszinteség.

Beatrix Potter könyvei most jelennek meg először magyarul az eredeti illusztrációkkal a Generall Press Kiadónál.

Megjelent a Csodaceruza 30. számában


Comments

6 Comments so far

  1. Akron on augusztus 30, 2007 11:14 am

    Nagyon jók az írások. Klassz ez a blog :)

  2. muddler on augusztus 30, 2007 11:28 am

    Köszi! örülök, hogy tetszik (^_^)

  3. bellamaria on augusztus 30, 2007 1:38 pm

    Nagyon imádtuk a Potter irások nyomán készült rajzfilmeket, ezen nőtt fel a lányom. Nyugodt, kiegyensúlyozott 16 éves kamasz, kezelhető állapotban, tele szeretettel, azt hiszem, ezeknek a rajzfilmeknek (no, meg az én 24 órás anyai szolgálatomnak) is köszönhető

  4. Gladia on október 11, 2007 6:24 pm

    Hello!

    Ezen írásod alapján kiváncsi lettem Beatrix Potterre, ígyhát elolvastam a róla szóló könyvet. Irodalmilag ugyan bőven hagy kivetni valót maga után a “mű”, de tény, hogy lett egy képem róla.

    És elöszőr is az jutott eszembe, hogy sajnálom, hogy nem ismerhettem. Én nem érzem a legkevésbé sem a benne rejlő üzletasszonyt, viszont a naivitása XXI. századi szemmel lenyügöző. Egy okos, intelligens, öntudatra lassan ébredő, határozott, karakán személyiség, akinek a 38-adik életévéig csak a maga teremtette hősei voltak a barátai. Figyelő volt. Kora és környezete figyelője, akik aztán leképeződtek a teremtményeiben. És ez neki elég volt. Amikor rádöbbent, hogy mi van még ezen kívűl, kinyílt. Amikor megtapasztalta, hogy milyen ezt elveszíteni, még a teremtményeit is maga mögött hagyta. Mint, aki menet közben vált életet… Többször is! Fantasztikus!

    Köszönöm, hogy írtál róla!

    Azóta BikkMakk Mókus és Nyúl Péter már az én családom otthonába is beköltözött!

  5. muddler on október 12, 2007 9:18 am

    Nagyon örülök, hogyha közelebb hozhattam egy kicsit Beatrix Pottert és megszeretted! Engem is eléggé megmozgatott, mikor az életéről olvastam. A kis gyerekkönyvei így már egészen más ízt kaptak, sokkal bonyolultabbak és érdekesebbek, nem csak aranyos kis történetek, hanem húsbavágóak, mint a legjobb mesék.
    A kiadó egyébként elárulta, hogy idén kijön még egy Nyúl Péteres könyv, karácsony körül!
    Én már várom! (^_^)

  6. Gladia on október 12, 2007 4:15 pm

    Hello!

    Ez jó hír! Majd figyelek!

Name (szükséges)

Email (szükséges)

Honlap

Speak your mind

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.
Anti-Spam Image